Szervusztok gyerekek!
Elmesélem zenész mivoltom történetét. 🙂
Kb. 6 éves lehettem, mikor egyszer csak megjelent egy gitárral a bátyám, Dinó. Ő már 1-2 akkordot le tudott fogni rajta, én pedig beleszerettem azonnal ebbe a hangszerbe, és soha többé le sem tettem. Gyakoroltam, gyakoroltam, míg egyszer csak 6. osztályos koromban év végén megbuktam oroszból. Ennek következményekét apám egész nyáron megtiltotta, hogy kilépjek a kapunkon. Így hát tovább gyakoroltam, gyakoroltam, kevésbé az orosz nyelvet. Szerintem életemben nem történt akkora zenei fejlődésem, mint azon a nyáron. Ez alapozta meg a jövőmet. (Hármasra pótvizsgáztam.)
Teltek az évek, mindenféle zenészekkel, zenekarokkal próbálkoztam, gyakoroltam, míg nem 19 évesen bekerültem az R-go-ba. Rögtön a mélyvízbe. Innentől felgyorsítanám a mesélés folyamatát, hiszen ez hozta magával, hogy több produkcióba is hívtak, sok felkérést kaptam, így igazán elindult a szekér. Volt több saját próbálkozásom, amelyek valamiért mindig elsiklottak, így sokáig megmaradtam „bérzenésznek”, szebben fogalmazva session muzsikusnak.
2000-től indult el megint igazán a folyamat. Újra R-goval, Delhusa Gjonnal, Prognózissal, Jankai Bélával, Balázs Fecóval, Cool Head Clannal, Fehér Adrival, Bulldózerrel, Zenehadtesttel… de nyilván nem jut eszembe minden. Bocs, 2009-ben már kezdődött a Griff.
2012-ben eltöltöttem egy meglehetősen boldog évet a Zanzibárral, mivel Sidi kiválása után rám esett a zenekar választása. Azóta igazán a Griffen kívül túl sok mindent nem csinálok, mert „minden áron” nem muszáj színpadon állni. Ez az én hitvallásom. Mindezek mellet folyamatosan dolgoztam, mint koncerthangmérnök.
Innentől pedig már a jelen van, úgy érzem most valóban olyat csinálhatok, ami igazán közel áll hozzám, és a zenei világomhoz. Remélem nektek is tetszik amit csinálok , meg a kis „mesém” is.
Pá!